Mondtam már, hogy utálok repülni? Olyan természetellenes maga a procedúra. Meg az a sok macera, ami körülveszi... Brrr... Na mindegy, túl kellett tennem magam minden fóbiámon, ugyanis ezen a nyáron kb 30 000 km-t repültem, minden nagyobb fennakadás nélkül. Aztán megérkeztem Helsinkibe, a Vantaa repülőtérre, a csomagom meg valahol egészen máshol volt. Legalábbis azt hittem...
Örök igazság, hogy fizetni fájdalmas dolog. Éppen ezért - legalábbis marketingből ezt tanultuk - az üzleteket úgy igyekeznek kialakítani, hogy hogy ezt a fájdalmas mozzanatsort a vevő a lehető legkönnyedebben, leglazábban vészelhesse át. ezen könnyítő lépések közé tartozik a fizetési módok közül való választás vevő számára biztosítandó lehetősége is, azaz, hogy szabadon eldönthesse, bankkártyával vagy készpénzzel fizessen.
Igazság szerint számos érv szól mindkét fizetőeszköz mellett avagy ellen.
Készpénz esetében sokkal magabiztosabbnak érezzük magunkat: kezünkben van a pénz, gyorsan lehet fizetni vele és "távozni a helyszínről", nem kell az "utálatos" bankokkal szerződést kötni stb. Ugyanakkor ha a készpénzt ellopják, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ellopott értéket teljes egészében elveszítjük. Sokkal inkább környezetszennyező a készpénz nyomtatása illetve a pénzverése, mint a bankkártyák kiállítása. És végül elveszítjük a pénztartás alternatív költséget, az egyébként nem túl magas betéti kamatot.
A bankkártyával történő fizetés egyik legnagyobb előnye, hogy sokkal több helyen lehet ugyanazon bankkártyával fizetni, mintsem készpénzzel: külföldön nem sokat ér a Mátyás király arcképével díszített ezer forintos, viszont ugyanennyi összegű folyószámla betét esetén Ausztriában tudunk belőle venni mondjuk egy Big Mac menüt. A kamatot nem sorolnám a jelentős előnyök közé, mert mértéke igen csekély. Az viszont lényegesebb, hogy a bankkártya mellé sokszor biztosítás is jár, méghozzá - legalábbis esetemben - ingyenesen. A bankkártya hátránya annak megbízhatatlansága, hiszen mégiscsak elektronikus úton történik a fizetés, és amennyiben csak a bankkártyádban bízol, és az cserbenhagy, akkor benne vagy a szószban...
Az eladók szempontjából is fontos ez a kérdés: megéri-e elég kemény bérleti díjért biztosítani a vásárlók számára az általuk jobban preferált bankkártyás fizetést, vagy maradjanak-e a készpénzes fizetés lehetőségénél, ahol azért nem árt biztonság biztosítása egy őr személyében...
Összefoglalásképpen: jobban szeretünk bankkártyával fizetni, és cahs-ben pénzhez jutni.
Végül néhány megszívlelendő gondolat a bankkártyához:
Szóval, csak okosan.
Hosszú-hosszú kihagyás után újra itt vagyok a Vásárlók Könyvével. Igazából számos okot fel tudnék sorolni, hogy miért nem írtam: nem volt időm, nem voltak témáim, hiányzott a motiváció. Azonban egyik nap rápillantottam a blog Facebook oldalára, és azt vettem észre, hogy kicsit megemelkedett a követők száma, így van értelme tovább csinálnom.
Egy kicsit megújul a blog, konkrét tapasztalatok mellett ugyanis fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyéb információkat is szeretnék veletek megosztani. Mivel az elkövetkező időszakom sem a lázas semmittevésről fog szólni, így azt tervezem, hogy hetente egy új bejegyzéssel jelentkezem. Az első ezt követő "új" bejegyzéssel is sajnos legalább egy hétig várakoztatlak titeket, ugyanis külföldön tartózkodom, nem igazán nyaralás címszó alatt, így nem lesz időm írni.
Remélem továbbra is követitek blogomat, és azt is remélem, hogy egyre több emberhez juttathatok el hasznos információkat a vállalatok fogyasztókkal történő kontaktjairól, gyakorlatáról.
Most egy sokak számára valószínűleg kevésbé ismert étteremről, a Calabria Étteremről szeretnék írni. aki esetleg nem ismerné, ez a vendéglátóipari egység Budapesten, Kőbányán, a Szent László tér közelében található, elsősorban olasz ételek találhatóak kínálatában, és az étel minőségével nincs is semmiféle problémám. Csakhogy...
Először is elnézést a hosszú kihagyásért, sok dolgom volt. Igyekszem gyakrabban írni. Januárban talán végre lesz egy kis időm. Most így visszatérőben egy negatív tapasztalatról írnék, amit a Corvinus Egyetem új épületének tőszomszédságában található Coffeeshop Company üzletben "éltem át".
Egy kedvező tapasztalatról szeretnék ebben a bejegyzésben beszámolni, amelyet én magam éltem át az Aréna Plázában található Springfieldben. Egy olyan esetet szeretnék elétek tárni, amely ráadásul nincs előírva törvénykönyvben, hanem tényleg a goodwillt szolgálja. Így jó a fogyasztónak és az eladónak is :)
Honlapom egy kitartó olvasója, WebJul ismét megörvendeztetett egy újabb vásárlási tapasztalattal, azonban e tapasztalat semmiképpen nem tekinthető olyan kedvezőnek, mint az Intersport-sztori. Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, de azért szerintem elég egyértelmű az eset, amely a Pixmania internetes, elektronikai termékekre specializálódott vásárlási felületének ügyfélszolgálati tevékenységét mutatja be.
A reklámok tekinthetőek napjaink egyik legérdekesebb társadalmi kérdésének. Szükség van rájuk? Jó-e jelenlétük? Elkapcsolunk-e, ha reklámblokk következik? Mennyi reklám van tűréshatárunkon belül? Érdekes kérdések, a válaszok valószínűleg egyénileg különbözőek lehetnek. Kiváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy nyitok is egy kérdőívet :)
De most igazából nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy mégis meddig lehet elmenni a reklámok tartalmán belül, úgy hogy a jóízlés határait ne lépjük túl. A minap - egészen pontosan most hétfőn - a Metropol újságban találtam egy olyan hirdetést, amely szerintem több embernél - így nálam is - kiverte a biztosítékot. Nem jelenítem meg a képet a blogom főoldalán, mert nem tartom sem illendőnek, sem ideillőnek, azonban az erősebb idegzetűek ide kattintva megtekinthetik a képről készített fényképemet. Felhívom a figyelmet, hogy a kép erősen sérti a női nemet valamint az átlagoshoz képest legalább egy kis túlsúllyal rendelkező embereket.
Ígérem, leszállok a BKV-ról, de a hecc kedvéért ezt még muszáj. A minap a 85-ös buszon utaztam, régi típusú, csuklós busz volt. Viszonylag nagy tömeg tolongott a buszon, én a 3. ajtónál álltam. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a leszállásjelző fölé valaki odaragasztott egy matricát. Megpróbáltam lefényképezni, de a telefonom nem egy nagy mágus ezen a téren (egyébként nagyon jó telefon, csak fényképezni nem igazán tud...). A kép így sikerült.
Ma nagyon felhúztam magam, úgyhogy ez a bejegyzés egy kicsit indulatból jön. Történt ugyanis, hogy időre mentem valahova, és egy kis késésben voltam. Azonban amennyiben elértem volna a ma 12.28-kor az Örs vezér teréről induló 32-es buszt (a kép nem pont ezt a buszt ábrázolja), amelyre egyébként minden esélyem megvolt, akkor nem késtem volna el. De nem értem el...
A szerzői jogok kérdése napjaink, gyakran a világháló által determinált világában különösen felértékelődött. Számos kérdés merül fel az internetes fájlmegosztással kapcsolatban: legális-e, és ha igen, akkor milyen körülmények között. Nagyon nehéz erre helyes választ adni, az mindenesetre biztos, hogy a zenék, filmek és számítógépes játékok esetében vélhetően magasabb a letöltött fájlok részesedése, mint az ereeti, boltban vásárolt termékeké.
Érdekes kérdés, hogy ki, milyen boltban és mennyire igényli "szakértők" segítségét. Jelen esetben ezt értem vevőkiszolgálás alatt. Én személy szerint ruhavásárláskor nem szívesen megyek be olyan üzletbe, ahol nincs senki, de 2-3 eladó köröz, arra várva, hogy "lecsaphassanak". Azonban - főleg elektronikai termékek vásárlásakor - nem árt néha, ha van valaki ott helyben, aki ért hozzá, és segít. Azonban a stílus ilyenkor sem mindegy. Modortalan, bunkó, kevéssé készséges ügyféltájékoztatás esetén a vevő könnyen elállhat a vásárlástól. A vevőszolgálatnak éppen ezért nagyon fontos szerepe van.
A fogyasztói tájékoztatás egyik legalapvetőbb eleme az adott termék (leggyakrabban élelmiszer) eltarthatósági, fogyaszthatósági idejének az adott terméken történő feltüntetése. Ennek elmulasztása nagyon ritka, ugyanakkor keményen szankcionált. Sajnos azonban többször előfordul, hogy a felirat "jól el van rejtve", illetve nehezen olvasható. A gyártókat kérem, kerüljék az ilyen megoldásokat.
Na úgy döntöttem, hogy folytatom a blogírást. Ugyan mindössze 1 komment érkezett legutóbbi vészharangkongatásom óta, mégis úgy érzem, hogy muszáj írnom. Szóval holnaptól új témák, még több panaszkodás, még több érdekesség, és ne feledkezzünk meg a pozitív tapasztalatokról sem.
Azon gondolkoztam, hogy mennyire éri meg blogot vezetni ebben a témában. Nem arra gondolok, hogy mikor fogok én ebből profitálni, hanem arra, hogy megéri-e a fáradságot, lesz-e, és ha lesz, akkor mikor lesz eredménye ennek a tevékenységnek?
Néhány kommentezőt leszámítva (akiknek innen is külön köszönet) ugyanis semmilyen véleményt, visszajelzést nem kapok. Viszonylag kevesen olvassák a blogot. Érdemes vajon folytatni vagy nem? És ha igen, akkor hogyan lehetne megoldani, hogy a híre minél több emberhez eljusson? A Facebook jó módszernek tűnt, de azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szóval várom az ötleteket. Tudom, hogy a kommentezéshez regisztrálni kell (nem én találtam ki, a blog.hu-n ez a minimális feltétel), ami ide kattintva maximum 2 perc alatt elvégezhető. Kérek mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is fontos, hogy a blog tovább működjön, hagyjon valamilyen "jelet", lábnyomot az oldalon. Köszönöm!
Örök klasszikusnak tekinthetőek a TV shop reklámok, amikor hosszú perceken keresztül próbálják ránktukmálni a legkülönfélébb termékeket, sikeresen vagy sikertelenül, természetesen "kimagaslóan kedvező" árak mellet. Ugye ismerős? Sokan előszeretettel beszélnek lekicsinylő módon azon termékekről, amelyeket így promotálnak, de véleményem szerint nagyon sokan vásároltak már e reklámok hatására. Akkor lássuk!
Ahogy ígértem, feltöltöttem a videókat az emlékezetes évadbejezésekről. Egyúttal ígéretet teszek arra is, hogy a következő bejegyzésben tényleg a fogyasztóvédelemmel, blogom lényegi tartalmával foglalkozom.
Úgy gondoltam, hogy amennyiben már annyira benne vagyunk a szavazásokban (lásd előző bejegyzés), akkor megkérdezem a véleményeteket arról, hogy a következő évadbefejezések közül melyiket tartjátok a legjobbnak. A lista természetesen erősen szubjektív, de azért egy "Egyéb" kategóriát is beiktattam a biztonság kedvéért (tuti ez fog nyerni). Aki az "Egyéb"-re szavaz, legyen olyan jó, hogy hagy egy kommentet, hogy mégis megtudjuk, melyik az az "Egyéb"...
Szóval akkor a lista:
Lassan itt a nyár vége, jön a szeptember, kezdődik az iskola, és visszatérnek mindannyiunk kedvencei is: a sorozatok új évaddal jelentkeznek. A téma meglehetősen aktuális, hiszen már csak egyet kell aludni, és kiderül, vajon Bartha Zsolt lelövi-e Kertész Gézát vagy Berényi Miki tényleg képes lesz-e elrabolni a saját lányát (ugye nem??). Arra gondoltam, érdekes lenne foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy jót tesz-e nekünk, rajongóknak az, ha az évad olyan eseménnyel/eseménysorozattal zárul, amelynek következtében a kedves nézők majd' lerágják a körmeiket. Filmes szaknyelven ezeket az elvarratlan szálakat, amelyek egyúttal felvezetik a következő évadot is, "cliffhanger"-nek nevezzük.
Tudom, hogy az utóbbi bejegyzések során kissé száraz témával foglalkoztam, így úgy érzem, tartozom egy kis feszültségoldással. A következő videó egy olyan korszak félresikerült lépéseit és gazdaságpolitikai képtelenségeit figurázza ki, amikor a monopólium, különösen az állami vállalatok monopóliuma bizony általános volt. Találós kérdés: melyik korszakról lehet szó? Amíg rájöttök a megfejtésre, addig is jó szórakozást a videóhoz!
Aki esetleg nem jött volna rá, hogy Hofi Géza melyik időszakot parodizálja (ilyen köztetek, kedves blogolvasók, egészen biztosan vagyok benne, hogy nincs), elárulom, hogy a szocializmusra vagy sokkal inkább a kommunizmusra volt jellemző a tervgazdaság, alátámasztva azt állami monopóliumokkal.
Akkor azt hiszem ennyi éppen elég is volt a monopóliumokból. Minden értelemben. Azt hiszem, senkinek nem hiányzik...
Egy korábbi bejegyzésem során azt állítottam, hogy a monopólium/oligopólium működhet(ne) olyan módon is, hogy az nem árt a fogyasztóknak. Az, hogy használna is nekik, valószínűleg szép álom marad...
Ahogy ígértem, most, valamint a következő bejegyzésben gyakorlati példákat próbálok hozni arra, hogy miként használhatja jóra egy vállalat monopolhelyzetét, és miként tud visszaélni vele. Ma a "rossz példát" veszem górcső alá, sajnos ugyanis ez a gyakoribb. Azzal a kiegészítéssel élnék, hogy a "rossz példa" nem egy tiszta monopol, hanem inkább kartellgyanús oligopol piaci helyzet kapcsán kerül bemutatásra.
A kérdés lehetne akár költői is, bár véleményem szerint legtöbben rögtön azt válaszolnák, hogy "semennyire". Én jó közgazdászként, óvatosan azt válaszolom: "attól függ". A monopóliumnak alapvető természetét tekintve nem feltétlenül kellene kibékíthetetlen ellentétben állnia a fogyasztóbarát viselkedéssel. Sajnos azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy ez az ellentét folyamatosan fennáll.
Tartozom egy kis kiegészítéssel az előző bejegyzésemhez kacsolódóan. Nem azokat akartam bántani, megróni, elítélni, akik borravalót kapnak, hiszen ez a gyakorlat nagyon hosszú ideje részét képezi a társadalmi normáknak.
Tudom, hogy sok helyen, ahol borravalót adunk, csak a borravaló összege került közvetlen módon a kiszolgáló személyzethez. Különösen igaz ez a pincérek esetében. Így ezeken a helyeken - hacsak külön felszolgálási/szolgáltatási díj nincsen belekalkulálva az árba - arra bíztatok mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten - de 10%-ot csak különös esetekben meghaladva - adjon borravalót.
Ugyanakkor a tulajdonosokat arra bíztatom, hogy a borravaló összegét minél több helyen kalkulálják be az árba "szolgáltatási/felszolgálási díjként", és a számlán külön tételként tüntessék fel, valamint biztosítsák azt, hogy az így felszámolt borravaló döntő többsége azokhoz az emberekhez kerüljön, akiket megillet. Így viszont adott esetben már adózni kell a borravaló után, ezért azt javaslom, hogy a borravaló megadóztatása - amely természetesen csak számlák ellenében lehetséges - kedvezményes adókulccsal történjen. Így a borravaló intézménye is megmarad, akik eddig kaptak borravalót, továbbra is megkapják annak nagy részét, az állam is extra adóbevételhez juthat, és a fogyasztók a számlán pontosan látják azt, hogy tulajdonképpen miért is fizettek.
Ha valakit az előző vagy e bejegyzésem által megbántottam volna, annak bocsánatát kérem.
Végül egy info a bloggal kapcsolatban. A továbbiakban a hosszabb terjedelmű bejegyzéseket snippetes formában jelenítem meg, azaz a bejegyzés csak egy része - a bevezetése - fog látszódni a blog főoldalán, a teljes cikk a bevezetés végén illetve a beillesztett kép után található "tovább" gombra kattintva érhető el. Remélem ez a kis fejlesztés elősegíti a kedves blogolvasók kényelmét.
A borravaló társadalmunk egy széles körben elfogadott, sőt elvárt eszköze. Tartalma nagyon sokrétű lehet, hiszen mértéke jelzi értékítéletünket, kifejezheti lojalitásunkat, de elsődlegesen adómentes jövedelmet jelent azon emberek számára, akik borravalót kapnak.
Utolsó kommentek